Systematizing Collaboration amongst Business and Educational institutions

Öt év sem kellett a teljes energiafüggetlenséghez egy dán szigeten

Dániában komolyan veszik a környezetvédelmet – bár a helyiek egy része szerint nem eléggé. Nemrég tüntettek is a kérdésben szerintük körülményes, lassú döntéshozók ellen, méghozzá joggal, ha tudjuk, mit értek el például Samsö szigetén az elmúlt években.

Kevesebb, mint öt év alatt százszázalékos energiafüggetlenséget ért el a dániai Samsö-sziget. Bár csak mintegy négyezren laknak ott, az eredmény mindenképp figyelemreméltó. Közben Dánia második legnagyobb városában Aarhusban a klímaváltozás ellen keveset és túl lassan tevő politikusok ellen tiltakoztak az itthon is éledező Fridays for Future mozgalom helyi tagjai.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  A jó példát Samsö mutathatja, ahol a megújuló energiák mellett elkötelezett közösség máris megoldotta az energiafüggetlenséget. Szigetről lévén szó könnyen gondolhatnánk, hogy szélmalmok és napelemek segítségével gyorsan megoldottak mindent, de ennél többről van szó.

Megvásárolták a Princess Isabella nevű, cseppfolyós természetes gázzal működő kompot, amely az első ilyen lett Dániában. Ez a lépés önmagában 15 százalékkal csökkentette a széndioxid-kibocsátást a korábbi dízel kompéhoz képest.

Most éppen olyan részletkérdéseken megy a vita, hogy helyben előállított avagy importált biogázzal működjön-e a komp. És még mindig használnak bizonyos mennyiségű fosszilis tüzelőanyagot, amelyektől a jövőben végképp megszabadulnának.

A helyi iskolában környezetvédelmi tanács alakult, ahol a tizenévesek sokat tanulnak a környezet védelméről, és rendkívül öntudatossá válnak e téren. A helyiek osztoznak a szélturbinák tulajdonjogán, így mindenki érdekelt a működtetésükben, senki nem tiltakoznak ellenük.

Az egész folyamat pedig a házakkal kezdődött, az egyik legfontosabb első lépés volt ugyanis, amikor megszüntették a dízelolajat felhasználó fűtőgenerátorokat, és átálltak a szalmával működő távfűtőrendszerre.

Mivel a növények megkötik a helyben termesztett szalma elégetésekor keletkező szén-dioxidot, ez egy széndioxid-semleges körnek számít. A rendszerhez háromszáz ház kapcsolódott, köztük szállodák és éttermek is.

 

 

Igaz, még mindig dízelmotoros buszok közlekednek, és az autóknak csak kevesebb, mint a fele elektromos, amit az egyik helyi lakos „katasztrófának” nevez. Ezzel együtt Samsö az energiaforradalom szimboluma lett, a szigetre folyamatosan érkeznek a döntéshozók, ami talán választ adhat az egyik legkényesebb kérdésre, a léptékre is. Nagyon más „zöldre váltani” egy négyezres kisvárosban, és mondjuk Londonban – sok szempontból jogosan gondolhatjuk ezt. Nemrég viszont a 260 milliós Indonézia miniszterelnöke látogatott el a dán városkába, ami jól mutatja, hogyan lehet globális hatása egy lokális forradalomnak.

 

Forrás: https://www.octogon.hu/epiteszet/ot-ev-sem-kellett-a-teljes-energiafuggetlenseghez-egy-dan-kisvarosnak/

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.